1997-2000 Debrecen, Debreceni Egyetem Konzervatóriuma – Gitártanár, kamaraművész
2010-2012 Zalaegerszeg (Budapest), BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék – Szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető
2005-től Sitaram együttes (indiai) – Gitár
2006-tól Pécsi Flamenco Egyesület – Gitár
2008-tól Zalaegerszeg, Hevesi Sándor Színház – Gitár
2009-től Veszprém, Petőfi Sándor Színház – Gitár
Pedagógusként feladatomnak érzem, hogy mindazt a tudást, tapasztalatot, amit évtizedek alatt megszereztem, továbbadjam diákjaimnak. Fontosnak érzem, hogy növendékeimmel megszerettessem a szakmát, a zenélést. Az órákon a gyerekeket segítem abban, hogy valódi értékrendet tudjanak kialakítani.
Nyitott vagyok az új dolgokra. Ezért pályám során kipróbáltam nagyon sokféle zenei irányzatot (klasszikus, jazz, világzene – flamenco, indiai klasszikus zene). Ezzel sokszínű szakmai tudást gyűjtöttem össze. Több évtizedes gyakorlatom van művészként is, és tanárként is. A gyerekek felé is nyitott vagyok, minden tanítványomat személyiségének megfelelően fejlesztem.
Eddigi pedagógiai-módszertani munkámban fontos értéknek tartom, hogy növendékeimet mindig a közös zenélésre ösztönöztem. Fontosnak tartom a kamaraórákat, illetve az önálló zenei gondolatok kifejezését, megvalósítását. Az improvizáció, a kreatív zenei játékok alkalmazására bátorítom tanítványaimat.
Több iskolában tanítok. Minden korosztályból vannak diákjaim. Ez segített abban, hogy tanítványaimmal, bármely életkorú is, könnyen, gyorsan megtaláljam a közös hangot. Ennek a közös kommunikációnak nagyszerű terepei a gitáros táborok, ahol van idő jobban megismerni a gyerekeket. Ezekre a tapasztalatokra alapozva könnyebb gitárzenekart szervezni, hiszen a gyerekeket adottságaiknak megfelelő feladatokkal tudom ellátni.
Pedagógusi munkám mellett zenészként is dolgozom. Ebben a minőségemben a zenei műfajok széles palettáján kipróbáltam magam. Ezért a diákjaimnak is tudom nyújtani azt a fajta zenei képzést, ami személyiségüknek, ízlésüknek legjobban megfelel. Színházi előadások során, amelyekben közreműködtem, a társművészetekben való jártasságot sajátítottam el, így tovább gazdagodott művészi kifejezőkészségem, melyet az oktatás során kamatoztatok.
„Azért szeretek (gitárórára járni), mert amellett, hogy jól érzem magam, még tanulok is.”
„Régi vágyamat valósítom meg ezzel, és ahogy anyukám is szokott nekünk furulyázni, úgy majd én is szeretnék a gyerekeimnek gitározni.”
„Azért szeretek gitárórára járni, mert a gitározás mellett sok más érdekes és vicces téma is előkerül, ami a zenével kapcsolatos.”




